Apróbojtorján

Apróbojtorján

Már az ókori Egyiptomban és a középkorban is ismerték és tisztelték mágikus erejét, a gonosz szellem elűzésére használták. Jellegzetes, enyhe szaga és összehúzó, kesernyés íze van. Gyulladáscsökkentő, emésztési bántalmakat enyhítő, hasmenést szüntető hatása ismert. Miért javasoljuk mégis felső légúti, náthás, influenzás megbetegedések esetén fogyasztását?
Mert a felső légutak ha betegek, akkor az emésztésünk sincs 100%-on. Segíteni, könnyíteni diétával, illetve teával tudunk szervezetünknek, ebben társunk a Párlófű.

Párlófű vagy Apróbojtorján

Mit tartalmaz?

Fő hatóanyaga a cserzőanyag (10%), valamint kovasav (10-12%), továbbá flavonoidok, keserűanyagok, nyálka és illóolaj.

Gyógyhatásai:

  • összehúzó
  • epeműködést szabályzó és epehajtó
  • étvágyjavító
  • vizelethajtó
  • antibiotikus hatású
  • gyulladásgátló

Mire jó?

  • Belsőleg vastagbélgyulladás, hasmenés esetében alkalmazzuk

  • Fertőző hasmenésnél is igen hatékony, mivel helyileg úgy hat, mint az antibiotikum

  • Gyulladáscsökkentő és a kórokozókat is pusztítja

  • Gyomorfekélynél nagyon hatásos, ha apróbojtorjánt és orbáncfüvet egyenlő arányban összekeverünk, leforrázunk, húsz percig állni hagyjuk, majd leszűrjük, de nem fogyasztjuk el egyszerre, hanem egész nap étkezések között éhgyomorra elkortyolgatjuk, mivel ez a keverék összehúzza és fertőtleníti a fekélyt.

  • Epe bántalmaknál, amikor besűrűsödik az epeváladék, más, keserű anyagokat tartalmazó gyógynövényekkel és borsmentával keverve úgy hat, hogy hígabb epe termelődik a májban, ezáltal az epesavak nem tudnak kicsapódni, így nem képződik újabb epekő. Epekő hiányában pedig epegörcs sincs.

  • Énekesek, tanítók, színészek gyógynövényének is nevezik, mivel külsőleg lokálisan toroköblögetéssel segít a hangszálak gyulladásánál, valamint torok-, szájnyálkahártya- és ínygyulladásnál is. Az egyik legjobb gargarizáló szer a szájüregben előforduló sebek megszüntetésére.

  • Vesehomok és vesekő megelőzésére heti egy csészével kell inni reggel éhgyomorra.

  • Napi három csésze hideg apróbojtorján tea lazítja a székletet, így csökkenti az aranyér okozta kellemetlenségeket.

  • Májbetegségekre, cukorbetegségre, vérszegénységre naponta egy csészével ajánljuk.

  • Magas húgysavszintre, inkontinenciára és vízhajtásra szintén napi egy csészével fogyasszunk, reggeli étkezés előtt.

Teakészítés: 1 púpozott evőkanálnyi apróbojtorjánt adunk 2,5 dl vízhez, forrázzuk, kb 5 percig állni hagyjuk. Ne használjunk fémszűrőt! Magában vagy kevés mézzel ízesítve fogyasszuk.

Galagonya

Galagonya

Weöres Sándor: Galagonya

Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

Galagonya

A galagonya a tavaszi domboldalak legszebb fehér ruhás menyasszonya, ősszel vörösbe öltözik.

A galagonya a népi gyógyászatban szívgyógyszerként alkalmazott gyógynövény volt. Jótékony hatását a 19-20. század során igazolták. Hatóanyaga a növény leveléből, virágából, vagy terméséből főzött teában van.

Mit tartalmaz?

A galagonya flavonoidokat (vitexint, hiperozidot, rutint), aminszármazékokat (feniletilamint, tiramint), proantocianidokat és triterpéneket tartamaz.

Gyógyhatásai:

  • Jótékony hatással van a fáradt, túlterhelt, stresszes szívre
  • javítja a szívizomsejtek aktivitását
  • rendkívül jó szíverősítő és szívnyugtató
  • értágító és vérnyomáscsökkentő hatású
  • fogyasztása javallt koszorúér-betegségek esetén
  • segít a vérkeringési problémák enyhítésében
  • visszaszorítja az érelmeszesedés kialakulását
  • Öregkori szívpanaszokra, a szívizmok degenerációs megbetegedéseire is ajánlott.
  • Kezelhetünk vele: szédülést, szorongást, szapora szívdobogást, rövid légzést és ideges görcsöket is
  • Stresszoldó, nyugtató, altató hatása van
  • Csökkenti a vértolulás veszélyét
  • Fülzúgásra is használjuk
  • Változó korban csökkenti a hangulatváltozásokat, a hőhullámokat, így ajánlott a Cickafark teakeverékkel együtt fogyasztani.

A megelőzés szempontjából fontos tartós, folyamatos fogyasztása. Huzamosabb ideig tartó alkalmazása során is teljesen veszélytelen, nem alakul ki hozzászokás, hatóanyaga nem toxikus, és nem halmozódik fel a szervezetben.

Terhesség alatt is fogyasztható.

Elkészítés:

Egy csapott evőkanál teafüvet 2,5 dl vízzel forrázzunk le, 15 perc után szűrjük le. Ne használjunk fémszűrőt! Ha lehet ízesítés nélkül, vagy kevés mézzel édesítve fogyasszuk.

Szőlő

Szőlő

A szőlő és a belőle préselt lé az emberiség értékrendjében vetekszik az istenek italával, a nektárral. E névvel illeti a szőlőnedűt nemzeti himnuszunk is: „…Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél”.
A sumér ékírás az élet szót szőlőlevél alakú jellel ábrázolta. Milyen jótékony hatásai vannak a szőlőnek? Mennyi az egészséges mennyiség?

Szőlő

A szőlő (a gabona mellett) az egyik legősibb kultúrnövényünk. Kezdettől fogva szent és isteni növénynek, életfának tekintették az emberek. A vízözön után Noé első teendői közé tartozott, hogy elültesse a bárkáján megmentett szőlővesszőket.

A szőlő értékes anyagok tárháza, nem véletlenül nevezik latinul vitisnek. A gyümölcs neve ugyanis a vita, azaz az élet szóból származik. A szőlőbogyó 80 százaléka víz, energia és szénhidráttartalma kiemelkedő. Magas szénhidráttartalma ellenére glikémiás indexe (vércukorszint-emelő hatása) mindössze közepes mértékű.

Mit tartalmaz?
A szőlőtermésnek magas az A-, B-, C-, K-vitamin, továbbá kálium, szelén, biotin, vas és folsavtartalma. Tartalmaz még fitovegyületeket, flavonoidokat, procianidint, quercetint, resveratrolt, polifenolokat.

Jótékony hatásai:

  • elősegíti a vérképzést
  • Nagy víz- és káliumtartalmának köszönhetően jó vízhajtó, méregtelenítő, nagyobb mennyiségben fogyasztva csökkenti a vér, illetve a vizelet savanyúságát.
  • a szervezet öngyógyató mechanizmusait védi és beindítja
  • segíti a szellemi és fizikai erőnlét fenntartását
  • Oldja a húgysavat, csökkenti a köszvény tüneteit.
  • mivel csökkenti a húgysav savasságát, a veséknek is jót tesz
  • A flavonoidok antioxidáns hatása megvédi a szervezetet a szabad gyökök roncsoló hatásától.
  • A procianidin megőrzi az erek rugalmasságát, semlegesíti a szabad gyököket, megelőzheti az érelmeszesedést, csökkenti a vérnyomást, gátolja a vérlemezkék összetapadását, a vérrög kialakulását, véd a szívinfarktustól.
  • A quercetin természetes, organikus festőanyag. Megakadályozza a hisztamin és más allergiát, ill. gyulladást okozó anyagok termelődését.
  • Csökkenti a szívinfarktus kockázatát, antioxidánsként az LDL (rossz) koleszterin káros hatásai ellen is védelmet nyújt.
  • A resveratrol a növény immunválaszaként termelődő, a nem flavonoid-fenolok csoportjába tartozó vegyület, mely véd a fertőzések ellen. (erről részletesebben legközelebb még írok!)
  • A szőlő lassítja a bőr öregedési folyamatát.
  • A szőlőmag pycnogenolt is tartalmaz, amely erős antioxidáns hatású vegyület. Csökkenti az ízületi fájdalmakat, jó hatással van a szív- és érrendszerre.
  • Oldja a stresszt, mérsékli az allergiát. Nagy valószínűséggel a pycnogenol képes áthatolni a vér-agy gáton, és védi az idegszövetet a káros oxidációs folyamatoktól.
  • Jót tesz az emésztésnek, csökkenti a gyomor irritációját
  • A fehér szőlő vastartalma igen magas, ezáltal elűzi a fáradtságot
  • A szőlő megakadályozza az időskori látásvesztést – napi háromszori fogyasztásnál mintegy 36%-kal csökkenti az úgynevezett makula degeneráció kialakulását.
  • A szőlő a migrén egyik leghatékonyabb természetes ellenszere.
  • A szőlő kiváló emésztésjavító, így székrekedés esetén hatékony és természetes megoldást nyújt
  • A szőlő kiváló méregtelenítő, segíti a lerakódott méreganyagok kiürülését, és az aranyérrel küzdők számára is remek gyógyír lehet.
    kiváló gyulladáscsökkentő, az ízületi gyulladásokra is jó hatással van.
  • A szőlő tisztítja a vért, erősíti az érfalakat, jó hatással van a visszerekre, segít megelőzni az érelmeszesedést.
    Jó tudni, hogy ha szőlőt fogyasztunk, vérképünk is javulni fog.
  • A szőlő az egyik legfinomabb és leghatékonyabb lúgosító gyümölcs. Segít helyreállítani a sav-bázis egyensúlyt, és támogatja a szervezet természetes lúgosító folyamatait
  • A szőlőmag kivonatából készült szőlőmagolaj hozzájárul az idegrendszer és az agy védelméhez, így stresszesebb időszakban különösen ajánlott a fogyasztása.
  • A szőlőmagolaj bőrvédő, bőrmegújító és fiatalító hatású
    a gyermekbénulást okozó vírust és a herpeszvírust is igen erélyesen inaktiválta.
  • A tannin tartalmának köszönhető vírusellenes hatása segít megelőzni a fertőzések kialakulását.

Folytatása következik 🙂